Készen az új évre..

Nem tudom miért lehet ez, de valamiért idén sokkal jelentősebbnek érzem az új évbe való átlépést, mint eddig bármikor. Talán valami közeleg? Vagy úgy egészében egy fontos év lesz 2015?

2014 egy tranzit volt nekem úgy érzem.

2015-ben két dolog történhet.

A 'tranzit-állapot' megmarad és akkor a feladatom jól érezni benne magam.

Vagy pedig jön egy nagy váltás.

Bővebben: ha nem lesz itt munkám, akkor fél lábbal még mindig Magyarországhoz fogok kötődni. Ezesetben a lakásvásárlós project lesz előtérben. És a sok sok utazás.

Ha pedig beüt a nagy váltás akkor jön egy csomó új dolog. Megvetem gyökereim itt.

De egy közös, bármelyik irány is következik be. Jól akarom magam érezni.

Idén sajnos sokszor nem így volt. Sokat bánkódtam sokmindenen. És rájöttem, hogy annak semmi értelme.

Kicsit 'belevalóbban' szeretném élni az életem. Nem várva valamire. Nem fogakat összeszorítva hanem teli mosollyal.

Azért persze nem volt fekete teljesen ez az év, nem panaszkodom. Épp a napokban néztem át a facebook-os idei képeimet. Végre vannak teli mosolyos képeim. Nem tudom miért nem mosolyogtam eddig soha nyitott szájjal, nincsenek csúnya fogaim pedig :) :)

Voltunk csodaklassz nyaraláson, kiránduláson. Ahhoz képest hogy az éves 20 napomból ötöt a szerződésváltásnál elvesztettem sokfelé jártunk.

Így az év végére még egy dologra rájöttem. Rengeteget 'nyöszörgöm' az alakom, külsőm miatt - persze mint minden nő. De az utóbbi egy hétben felnyilt a szemem. ha bármit is szeretnék, hát tónusossá válni kicsit, de NEM fogyni. Láttam egy "feneketlen, piszkafa combú" lányt a napokban. Nem tudtam levenni róla a szemem, olyan volt mint egy felső tagozatos kislány. Semmi popsi. Hát, habár van mit formálódnom nekem is, de ezerszer inkább az ami most vagyok mint a soványság. Tehát, a 'fogyásos' örültségről 2015-ben leteszek. A cél pedig a feszes tónusos test amitől már csak egy hajszál választ el, egy kis mozgás és a rendes kiegyensúlyozott táplálkozás, aminek pedig már nagyon jól ismerem az alapjait.

Következő: spanyol. Évek óta bennem a vágy, de mégsem tanulom. Pedig szeretem és érzek felé indíttatást. Szóval eldöntöttem, min 1 órát szánok rá hetente. Ez nagyon kevés, de talán ahhoz elég, hogy fenn tartsam a dolgot. Lehet az 2 vagy 3 is, de minimum egy. És már szemezgetek a Cervantes intézet tanfolyamaival, folyamatosan inditanak 30 órás tanfolyamokat.

STRESSZ. No stressz. Sokat stresszeltem 2014-ben, nagyon sokat. Stressz, le veled. 2015-ben lecseréllek a 'Take it easy're és a 'keep calm'-ra.

Nyitottabbá válok. Ami nem könnyű. Olyan világban élünk, ahol a lehajtott és iphone-ba dugott fej a divat. Na ebből elég. Nem könnyű ebből kilépni, gyakorolni kell majd, hogy belejöjjek. Egy pár szóváltás a reptéren a sorban vagy a boltban de miért ne tennénk. Így cserélődik az energia. Máskülönben mindenki éli a magáét a saját kis burája alatt a smartphone-ja társaságában.

Azt hiszem ez minden.

Nem várok semmit 2015-től. Tavaly ezt tettem. Vártam. Elképzeltem, hogy majd 2014 elhozza nekem a jó dolgokat.

Az új évben derüsen fogom élni a napokat heteket, bármit is hozzanak.

 

 

 

"Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor."

Az órák c. film

Olyan szép ez az pár sor.

És olyan jó amikor ilyen periódusban vagyunk.

Márpedig egy új év érkezése tökéletes talaj egy ilyen időszakhoz.

Valamelyik nap ráakadtam egy kis böngészés által egy 2015-ös asztrológiai cikkre, ami azt írta - és ez nem egyes jegy(ek)re vonatkozik, hanem meglehetősen általános - hogy sokak számára volt a 2014-es év egy 'építkező' év, sokan tapostak olyan malmot ami úgy tűnt egy soha véget nem érő és gyümölcsöt nem hozó taposómalom. És pedig, 2015 lesz az az év, amikor is minden 'beérik'.

Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt mondani 'jé milyen igaz ez'.

De én úgy gondolom, ezek a dolgok még általánosabbak annál, mint hogy egy konkrét évre vonatkozó horoszkóp tartalma legyen.

Hát én ezt a bőrömön tapasztaltam 2014-ben.

Szenvedősen gyürtem a heteket egymás után és folyamatosna azt kérdeztem magamtól, de miért? Miért kell hogy ennyire szenvedjek.

És tudom rá a választ. Hát én hagytam hogy így legyen.

Felemésztettek a megváltozott körülmények amiket nem tudtam feldolgozni, nem tudtam velük élni.

De mára rájöttem, nincs mit siratni. Nemcsak azért mert az amit itt hagytam magam mögött, Budapesten, már korántsem az mint ami volt. Hanem mert annyi minden más van ami boldoggá tehet. És amiért hálás lehetek.

Hálás vagyok az új évekért és új kezdetekért. Alapvető szükséglete az embernek, hogy időnként újjászülessen.

Richard Paul Evans

if I can make it there I'll make it anywhere it's up to you

Megérkeztem.

Élvezem az ittlétet de közben talán most értem meg arra hogy elengedjem. A munkám. Az itteni 'volt' életem.

Ugyanúgy, mint amikor 2011 ősszel hazajöttem nehezen fogadtam el, hogy minden teljesen más lesz. Ki kell egyeznem Budapesttel.

Akkor még nem tudtam, hogy egy olyan élet vár rám, amit végtelenül élvezni fogok. Máskülönben, nem volt fenékig tejfel ez sem. Csak visszatekintve olyan rózsaszín. Egy csodajó csapattal és munkával, amit élvezettel csináltam.

Igen, élvezettel csináltam, úgy az első 2 évben.

A csapat pedig már hol van..

Épp a napokban találtam meg egy team fotónkat ami akkor készült amikor idekerültem. több mint 24-en vagyunk rajta és még hiányoznak is egy páran. Sorra vettem az embereket és, mindösszesen 4-5 ember aki itt van még mindig. Olyan 5-6 ember.

Nagyjából 20-an távoztak és csak 3 ember jött.

Már olyanok is munkát keresnek akiktől ez tényleg meglepett.

Szóval azt hiszem, mostmár minden tekintetben kész vagyok arra, hogy elengedjem ezt. Lejárt, kimerült, én is. A munkám már nem ugyanaz, mint volt és kész vagyok egy nagy fordulatra.

Van most egy nyitott pozi az egyik nagy ügyfelünknél, ráadásul furcsa módon Róma székhellyel és már a HR-nél van a CV-m. A cégnek sajátos sablon email aláírás formátuma van és megkreáltam a nevemmel a signature-ömet :) Előre vizualizáltam ahogy a secretben is írják :)

Milyen jó is lenne. Igaz a központban van a cég, metróvonaltól 10 perc sétára. de így nem lennék autóhoz kötve - aminek örülök. Egy vagon pénzt fogok ott keresni ha felvesznek, úgy saccolom alsó hangon 1500 eurot. Wow. Jó kis élet lenne. Sőt. Jó kis élet lesz. Itt az ideje pozitívnak lenni végre.

Social Anxiety

Kiújult..

Sajnos, előfordul hogy rossz passzban elkap. És megcincál.

A szociális fóbiát igy 'öndiagnosztizáltam' magamon egy ideje, méghozzá egy olyan fajtáját ami itt jön elő csak külföldön..

Miről is van szó? Hát arról, hogy amikor itt társasága megyünk - akkor is csupa helyes emberről van szó egy idő után elérkezem egy pontra, hogy borzasztó fáradtságot okoz követni a beszélgetéseket. Kinyögni egy szót pedig a világ legsúlyósabb dolga akkor. Általában ilyenkor csak nézek ki a fejemből és azon gondolkozom, milyen gáz, képtelen vagyok teljes értékű emberként részese lenni az estének csak ülök itt kukán és hallgatok. Ők meg csak hadarnak, mondják mondják.

Az egyik baráti pár (illetve a nő) elég sértő dolgot mondott - két éve járunk már össze és a legutóbb azt kérdezte ' a román nyelv hasonlít a bolgárra?' Én elhiszem hogy nekik egész kelet-európa egy block. De számtanaszor említjük Magyarországot. 2 év alatt kicsit sértő számomra, hogy nem rögződött honnan is jöttem. Hisz havonta kb 2x összejárunk.

 

 

Szóval, a tegnap este így telt. Az tartott életben hogy valahogy eltelik ez a 2 nap és indulok. Megyek haza, oda, ahol otthon vagyok. Ahol az anyanyelvemen társaloghatok, cseveghetek, végre.

Kicsit aggódom néha, hogy mikor kerülök ki ebből az állapotból. Vagy ez soha nem fog megtörténni? Már most, egész rég nem jött elő ez a fenti dolog, de tegnap este nagyon végzetesen.

Emlékszem tavaly Szilveszterkor még fizikai tüneteket is produkáltam. Begörcsöltem és az est egy részét az ágyban töltöttem. 2 párral itt nálunk vultunk. És teljesen besok(k)oltam.

Ellenben, amikor olyan párral vagyunk, akik szintén vegyespáros, sokkal jobban érzem magam. Olyankor érzem, hogy ez normális. És felszabadultabb vagyok.

Nade mit is kellene kezdenem ezzel?

Elfogadni, hogy ez így van, és a lehető legjobban "túlélni" ezeket az estéket? És többet szervezni anyanyelvű emberekkel programot?

Vagy inkább, erőltetni a dolgot hogy legyőzzem ezt a szociális fóbiát?

 

X-mas time is coming..

Évről évre jobban magával ragad a karácsonyi hangulat, a készülődés.

Idén is természetesen Magyarországon töltöm a Karácsonyt.

Azt hiszem, furcsa lenne itt a 15 fokban..

Havat csak 10évente látni erre és tényleg 15 fok körül van a min. napközbeni hőmérséklet. Most a napokban lett egy picivel csípősebb este odakint.

Nekem a Karácsony az a takaró alá bujós, kakaós, filmnézős dolog. Amikor leállunk egy pillanatra és elfelejtük a rohanást és a mindennapos körforgást.



 

De most valamiért még intenzívebb ez a dolog. És mintha már jövő héten kezdődne. Jövő hét szerdán utazom. Jönnek a karácsonyi céges bulik, a Vörösmarty téri forralt borozás és a shopping. Végre kollegák közt töltök egy kis időt. Majd indulok haza és jönnek a fent említett napok. Sütisütős karácsonyi filmes hmmmm.

 

change your mind

'If you don't like something, change it; if you can't change it, change the way you think about it."

Mary Engelbreit

 

Megfogott ez a gondolat.

Vagyis elgondolkoztatott.

Felhoztam rá a jelenlegi egyik legnagyobb problémám. A mumus home office.

Nem szeretem. Ezt már több soron megosztottam itt.

Amikor a céghez kerültem láttam hogy ez a lehetőség (a munkaidőn kívüli dolgaink miatt) nagyon népszerű. Mindenki szereti kihasználni. Sokan sokféle okokra hivatkozva néha otthon maradunk dlgozni. Jön a villanyszerelő vagy későeste kell egy installációt koordinálnunk. Kicsit rosszul érezzük magunkat. Ésatöbbi.

Amikor aztán márciusban megszületett a nagy döntés, és itt vagyok Rómában, a hét 5 napjából 4-et de legkevesebb 3-at dolgozom ebben a formában. Nemritkán 11-ig pizsamában. Az én kávészünetem 'berakom a mosást szünetek' és hasonlóak. Társalogni csak chaten tudok. És, erre a 40 négyzetméterre 'törpül' az életem.

Én otthon sem voltam oda az otthoni munkáért. Szeretem az irodánkat a csapatunkat. Olyan tipikus multis open air iroda. Mindenféle nyelven beszélnek. Szép modern minden. Mindig rendeznek valamit.

Így aztán, ebből a régi 'rendből való kiszorulás' elég rosszul érintett.

Mégis mielőtt nekiállok újra panaszkodni nézzük újra a fenti gondolatot.

Ha valami nem tetszik változtass. Ha nem tudsz, változtasd meg azt ahogyan gondolkodsz róla.

Keressem meg az előnyeit a dolognak?

Hogy én már napközben kitakaríthatok az 'ebédidő cimén'? Hogy kifesthetem a körmöm délután? Hogy ha esik nem kell kimozdulnom? Ha el kell bújnom a világ elől akkor megoldva?

Hát, lehet reménytelen eset vagyok, de sajnos nekem ez kevés. Több szocializációra van szükségem. Arra hogy minden nap elmenjek dolgozni és embere közt legyek. Nevessek, csacsogjak. Ez itt most nem én vagyok.

Tehát végül, inkább azon dolgozok amit az idézet első fele említ. 'change it'. Keresem töretlenül a leendő munkahelyem.

Addig persze próbálom jobbá tenni az életem, hangulatom, és egyéb dolgokkal kompenzálni hogy ez a dolog most ilyen.

Visszaidézve előző bejegyzésemet, most panasz helyett hálás leszek.

Hálás vagyok hisz történhetett volna az is, hogy olyan a vezetőm, hogy nem enged el Rómába a munkám mellett. Ezesetben fel kellett volna adnom mindent. És most tán teljesen munka nélkül tengenék itt. Na annál, sokkal sokkal jobb a helyzetem.

Hálás vagyok, hogy a párommal való együttélés gördülékeny, sőtmitöbb szuper. Ő a társam nem csupán valaki akivel kapcsolatban vagyok.

Hálás vagyok mert egészéges vagyok, és mindig képes vagyok erőt meríteni valamiből.

 

 

Give presence ... better in 2015

https://www.youtube.com/watch?v=86qAkvaCgso

 

Csodálatos videóra akadtam egy fél órája és óriási késztetést éreztem, hogy postoljam, habár a facebookon már megtettem.

Ingrid Michaelson kedvenc énekesőm dalait hallgattam ebédhez a youtube-on és két szám közt reklámként ezt a kis videót kaptam. Rögtön megfogott már az első pillanatokban ezért nem kattintottam a megszokott módon a 'Skip Add' gombra. Hanem hallgattam. És libabőröztem.

Egy kis pár emberből álló csapat (csupa életvezetéssel kapcsolatos dolgokkal foglalkozó szakember, jógaoktató, spirituális vezető stb) alkottak egy mozgalmat. Ezzel a 3 perces lélek-ébresztő videóval próbálják felrázni a társadalmat - nagyon rosszfelé haladunk. A személyes társadalmi kapcsolataink süllyednek míg folyamatosan az okostelefonunkon csüggünk mert el kell olvasnunk a maileket vagy a híreket vagy postolnunk kell hogy éppen hol vagyunk és mit csinálunk. Az agyunk mindig a következő dolgon jár, hogy mit kell csinálnunk holnap, jövő héten és azután. Manapság nagyon ritka az olyan 'társas együttlét' ahol a felek tényleg együtt vannak és egyik sem koncentrál másfelé.

Így, karácsony közeledtével arra bíztatnak, óriás ajándékok helyett 'adj jelenlétet'.

Rám csoádan hatott a dolog. Habár teljesen ismert közhelyeket vesz alapul 'élj a mának, a percnek' de olyan újszerű köntösbe bújtatva ami sokunkat ébresztheti rá, hát ez valóban így van, és ideje 'felébredni'.

 

Már fontolgattam egyébként a következő bejegyzés témáját, és igazából arra gondoltam, így az év utolsó hónapjában tartok egy kis összegzést.

Hogy mit hozott számomra 2014. Hogy mi az amit jól csináltam, megtanultam. És mi az amit nem. Majd pedig hogy mi az amit 2015-ben szeretnék elérni.

 

Valószínűleg egy pár bejegyésem a következőkben erről fog szólni de szeretném rögtön elkezdeni a dolgot. Mégpedig egy nagyon fontos dologgal ami pedig a hála.

Egy kolleganőm mesélt erről nemrégiben, mert egy nehéz periódusból kilábalva arról mesélt mi az ami segített neki. A háláról sokan megfeledkezünk. Hálásnak lenni azért amink van. Mert, gyakran természetesnek veszünk mindent amit már megkatunk vagy eleve a miénk, és csak arra fókuszálunk ami nincs.

Így hát, tessék. Hálás vagyok mert:

- 2014-ben az élet úgy hozta, - és a munkahelyem megengedte, hogy Marcoval kipróbáljuk az együttélést. Ami kifogástalanul működik közöttünk.

- Marco

- Néhány fantasztikus barát, akik a távolság ellenére ugyanúgy közel vannak hozzám mint azelőtt.

- A munkahelyemen májusban végre átváltották a szerződésem belsős határozatlan idejűre.

- Rengetegszer látogathattam haza.

- A lakásunk itt folyamatosan szépült sokmindent cseréltünk le.

- Megismertem itt Rómában magyar lányokat akikkel programokat szervezünk.

- Az egészégem összegészében jó volt ebben az évben is.

- Gyönyörű görög nyaralás és toszkán kirándulás.

 

Sovány a lista. Ha őszinte akarok lenni, sajnos igen keveset hálálkodtam idén. A problémáimmal voltam többnyire elfoglalva - és itt vagy egy fő fogadalmam 2015-re, ebben változtatni fogok.

Make-up - makes me feel good

Haha, hát nem is akartam tovább odázni a Make-Up-os bejegyzésem megírását, hisz számomra kedves, nagyon kedves téma ez.

Sokféle make-upos időszakom volt már.

Eleinte, nagyon fiatalként nem használtam semmilyen alapozó terméket, csak a szememet sminkeltem és szájfényt használtam. Gimnazistaként egy kevéske pattanással küzdöttem csupán, emelett gyönyörű sima és puha bőröm volt.

Néhány éve viszont megfordult a kocka, a két legfontosabb dolog az alapozás lett és a szemöldök korrigálás. Ugyanis a bőröm már nem olyan szép egyenletes mint anno és a szemöldököm pedig, nahát vele tinédzserként csúnyán elbántam. Nagyon vékonyra szedtem és sajnos elég egyenetlenül nőtt vissza. Ki kell mindig igazítanom, mert borzasztó anélkül.

Kezdjük hát az alapozással. Iszonyú nehéz jó alapozót találni. Ami megfelel a bőrtipusnak, nem maszkszerű nem látszik hogy van, de mégis tökéletes bőrt csinál. Ami nem fényesít ki délutánra, de nem is szárítja a bőrt (kevert bűrüek micsoda áldás nem igaz?).

Az én technikám évek óta az, hogy összekeverek egy kis arckrémet az alapozóval, igy sokkal természetesebb az eredmény. Egy olyan BB-krém félét mixelek ki de ez azért mégis fed - a BB krémek sokszor számomra túl gyenge fedőképességüek.

A felvitel érdekes, vásároltam az utóbbi hónapokban kettő alapozáshoz való ecsetet is, Az egyik a klasszikus lapos alapozó ecset a másik pedig egy H&M-es BB krém ecset ilyen tömött és rendkivül finom puha. De egyelőre nem sikerült még meghódítaniuk. Valamiért úgy érzem a kezemmel jobban tudok dolgozni.

 

 

A korrektor nem egy főszereplő nálam. Pattanásaim már csak elszortan vannak, vagyis, még annál is ritkábban. Karikák a szemem alatt szerencsére nincsenek. Van egy korrektorom  egy jó kis világos árnyalat amit, ha ki akarom villantani a szemimet akkor a szemem környékére kenek, de elég ritkán használom.

A következő lépés mindig a szemöldök. Évekig ceruzát használtam, majd felfedeztem a ferde ecsetke és szemhéjpúder párost, velük jobban lehet játszni. Ha akarom szuper íves kidolgozott szemöldököt csinálok, ha akarom hétköznapias egyszerű dúst. Ez szuper tényleg imádom.

Majd jön a 'szabadprogram'. Egy kis szempillaspirált azért szinte mindig teszek. A szemkihúzásról is nemrég szoktam le. Vagyis néha néha még kihúzom, de tényleg csak néha.

Ennél gyakrabban használok pirosítót. Ami nemrégiben kezd jobban érdekelni. Eddig azt goldoltam a pirosítót egy helyre lehet tenni és kész. De rájöttem sokféle hatást lehet elérni. A sötétebb barnás árnyalatokkal az arccsont alá erősen oldalra, - na ez nem is pirosítás valójában hanem kontúrozás a profik nyelvén. Nekem ehhez van egy sötét púderem. Manapság elég gyakran használom ezt. Ezzel lehet az a natur smink hatást elérni ahol nincs túl sok szín meg cifrázás. Csak egy gyönyörű alap egy szépre korrigált szemöldök, ez a konturvonal az arcon ami egész természetesnek hat. És akkor jöhet egy szép rúzs.

Rúzsom gyakorlatilag soha nem volt, egészen egy évvel ezelőttig. A szájfény vagy ajakápoló elégnek bizonyult számomra - soha nem voltam az a 'rúzsos típus'. Aztán jött a nagy rúzs trend. Nagyon tetszenek. A nude-ok. A fukszia. Az élénkpiros. Fantasztikusak. Szép bordók igy őszre / télre hmm, na pont egy ilyen hiányzik még, azt hiszem fel is kerekedem és ellátogatok ma egy KIKOba.

A szemsimkkel igen keveset foglalkozom. Ha valami special hát akkor egy tusvonal, mármint, nekem special..

Imádom ezt a natur megjelenést..

Van bőr a képükön..

Nőként igancsak rajongok a szépségápolásért, a kozmetikumokért és minden olyan termékért ami azt ígéri, hogy még szebbé varázsol.

Imádok a bőrömmel a hajammal foglalkozni, ápolni - ez már csak ilyen női dolog, hát nem?

Nem vagyok az egy terméknél vagy márkánál leragadós fajta, szeretek próbálatni kisérletezgetni, a 'még jobbat' keresni. Túlságosan kritikus sem vagyok, azt hiszem nagyon kevés terméket dobtam ki eddig elhasználatlanul. Viszont, a termékeket a fürdőszobapolcon felhalmozás nem kenyerem, tehát egyféle termékből maximum 2 dolog áll a szekrényemben.

Nos, itt Olaszországban még csak felfedezőben vagyok egyes termékekkel, első ilyen dolog az arclemosó. Otthon Budapesten az elmúlt két évben zsinórban vásároltam az Yves Roche csodaklassz zöld arclemosóját, egy isteni finom kis cucc, soha semmiféle irritációt nem okozott, de gyönyörűen levitt minden koszt sminket egyebet.

Itt eddig vásároltam egy helyi márkájú arclemosót ami nem volt olyan rossz, de jó sem, ha a szám közelébe került éreztem egy ilyen furcsa nagyon erős illatot/ízt ami gondolom a kicsit túl agresszív összetevőktől lehet. Ezt majdnem kivégezvén az elmult hetekben nagy boldogan vettem kézbe a közeli szupermarket aktuális kupanjait, köztük a nivea 30%osát, és rögtön eldöntöttem, beszerzem őt:

 

 

 

Nos, 3 napja kezdtem el használni és rögtön már az első nap után a pokolra kivántam. Szó szerint tönkretette a bőröm. Csupa csupa apró kis kiütés lettem tőle, csupa érdes és kirügyezett az arcom.

Erősen lebeszélek róla mindenkit csak emiatt regisztráltam a krémmániára, hogy ott is leírjam tapasztalatomat.

Tovább olvasva a terméknek, itt az olasz lányok körében is rengeteg panaszt talátam az interneten, és azok akik már nagy 'összetevő' szakértők, azt írták, hogy ez a termék egy nagyon agresszív, erősen allergén cucc. Kukába vele.

Valóban borzalmas.

Ekkor az egyik ilyen kis 'fúrumon' láttam hogy egy lány alternativának egy bio szappant ajánlott. Majd találtam még 2-3 szappan tipus ajánlatot. Szóval ma felkerekedem és beszerzek egy finom kis szappant, ami reméljük hamar helyreteszi a tönkrevágott bőrömet.

És szándékozom lecserélni a tusfürdőmet is rá. Ugyanis a kezemen több mint egy éve csúnya ekcémával küzdök. Csak a jobb kezemen tehát amire mostantól odafigyelek:

- takarítás és mosogatás csak kesztyűben

- fürdés mosdás arctisztítás csakis a jó kis bioszappanommal.

Hát ennyi reméljük működni fog..

Azt hiszem a következő bejegyzésemet is a szépség témakörének fogom szentelni. MAKE-UP!!

Where I am ..

Azt hiszem kezdem megérteni, hogy mi folyik itt.

Egy újabb tanulságos időszakon haladok épp át.

Mindig úgy tekintettem a mostanában felbukkanó rossz napjaimra, mint valami amit túlélek aztán minden sokkal jobb lesz. De valahogy nem akar jobb lenni. Talán éppen azért mert még nem értettem meg, miért is történik ez velem, mit akar nekem mondani és tanítani. De most mintha elkezdtem volna 'kapizsgálni' :)

 

Ha visszanézek az életemre fellelhetek egy csomó olyan periódust benne, ahol nem voltam épp a helyzet magaslatán, de aztán mindig túljutottam rajta.

Volt idő amikor borzalmas magánéleti "tragédiákon" mentem keresztül. Idézőjelben hisz azóta a fájdalmaknak meg a szenvedésnek nyoma sincs, hisz már tudom, azért voltak mert Marco mellett a helyem. A nem működő kapcsolatok, vagy, nevezzük inkább próbálkozásoknak, megtanítottak várni. Megtanítottak nem megalkudni, hanem egyedül is jól érezni magam. Igy nagyjából 7 évnyi kitartó szingliskedés után végre belépett az életembe az igaz szerelem. Könnyes megható sorok haha.

Aztán, volt időszak amikor a munka miatt szenvedtem, anno a polgármesteri hivatalban. Mert már utáltam, kissé ki is égtem az ügyfélszolgálatozásban és tudtam, nem itt a helyem többé. Mielőtt jött az olasz kaland munkát kerestem nagy hévvel körülbelül fél éven át Budapesten, de sehogyan sem akart összejönni. Azt éreztem, megőrülök, patthelyzetben vagyok, sehol máshol nem akarnak alkalmazni, én már megöregszem a hivatal pultja mögött. Már láttam magam 45 évesen a kiskosztümben berakott hajjal krepphaisnyával. Nade aztán egyszer csak úgy döntöttem (jött a nyár) hogy most hagyjuk kicsit ezt a dolgot és élvezni akarom a percet. Nyaralni mentem mégpedig Itáliába egy barátommal és hát nem beleszerettem az országba a nyelvbe. Amit, ma az irodában, egy kollega szavaival élve "fantasztikus módon megtanultam".Jött a nagy váltás au-pairkedés. Szép kis hónapok voltak, nade ott is szenvedtem. Fura, mi? Na jó ne gondoljátok, hogy ilyen szenvedős fajta vagyok. Nem úgy értem, hogy folyamatosan szenvedtem, hisz feledhetetlen klassz dolgokat éltem át akkortájt. De egy idő után éreztem, nekem ez csak egy eszköz, egy átmeneti dolog ami által megtanulom a nyelvet és majd aztán meglátjuk mi lesz. A hazatéretemkor volt egy pár hónap szuper forma amikor is büszke voltam az új klassz munkahelyemre, az első önálló kis albérletemre és arra hogy végre kiegyensúlyózódtam..

Nade akkor jött a nagy nagy fordulat. Megérkezett a várva várt szerelem az életembe. És habár erről kevesen tudnak ez sem felhőtlenül. Úgy értem, a kapcsolat fantasztikus, mintha lenne köztünk egy rendkívül erős kötelék. De azért, az élet nem szünt meg ujabb leckéket előhozni. A kapcsolatunk elején borzasztó erős féltékenységgel küzdöttem. Valószínűleg a sok rossz élmény a 7 szingliévem után kicsit nehézzé vált biznom valakiben. Nehéz volt maximálisan megnyilni és elhinni, itt most nem lesznek problémák. Hogy én kellek valakinek, úgy ahogy vagyok és senki más. De beért a gyümölcs itt is hála Marco türelmének velem szemben. Persze azért hozzá kell tenni, valóban nem épp könnyítő tényező egy távkapcsolattal indítani. De megcsináltuk.

Aztán, a munkában is rengeteg nehéz időszakot tudhatok magam mögött. Voltak rendkívül stresszes időszakaim de túléltem őket és azt hiszem jobbjára megtanultam kezelni a stresszt. Természetesen van még mit fejlődni, de már mostanra is rengeteget tanultam.

És most itt vagyok egy újabb "szenvedős" időszak kellős közepén, amikor is épp minden csupa fekete és sötét, nem látom még az alagút végét. De végülis, ha ide fentre tekintek a kis élettörténetemre, mindig megjelent az a bizonyos fény az alagút végén, tehát most is megfog.

 

De hogyan is definiálnám ezt az időszakot és mi lesz a tanulság vajon? Azt majd a végén fogom biztosra megtudni, de per pillanat az a gyanum, hogy egy ujabb türelem-lecke elsősorban. A nagy szerelemmel 7 évig váratott az élet ki tudja a nagy költözésem és "végleges letelepedésemmel" mi lesz a helyzet. Az igazi munkahely ahová mennem kell még nem került láthatárra. Vagy, valami egész más vár rám. Lehet hogy holnap teherbe esek (nem akarok részletekbe bocsátkozni, NEM próbálkozunk, dehát, bármi megeshet :) ). Vagy rájövök, valami teljesen más terület vár rám. A másik dolog ami lehetséges vagyis, egészen biztos, hogy igaz - nem vagyok még kész egy munkahelyre. Mivel itt erre meglehetősen nehézkes dolog a tömegközlekedés kérdése, autóra szorul az ember lánya, és hát éppen rajta vagyok, hogy megszerezzem a szükséges rutint hogy önállóan vághassak neki a saját kis életemnek itt. Aztán, nyitottabbá kell válnom. Picit bezárkóztam itt az elmúlt hónapk sikertelen várakozásában, itthon, a túl sok home-office-olásban. Többet kell csevegnem és kommunikativabbá kell válnom. Jelentem folyamatban.

Szóval az újabb tanulságos időszakom kellős közepén kijelentem: 'ÚTON VAGYOK'

 

 

still inspired by others

Anno amikor au-pairkedésre adtam a fejem 2010 decemberében (éppen 4 éve) , Novarában jártam egy családnál ahova végül nem mentem, mégis, azóta a Facebookon látom a család utját. Vagyes családról van szó, apuka olasz anyuka Paraguai-i, és van egy már most 6 éves kisfiuk, a napokban pedig megszületett második gyermekük, és meglepetten figyeltem a facebookon hogy jó ideje áthelyezték székhelyüket Paraguai-ba, de mielőtt én jártam náluk, Dubaiban éltek másfél évet. Gloria egy rendkivül insiráló nő és mégis valóságos. Ezen a hétvégén amit velül töltöttem elmondta, mennyire fáradt és lemerült. Kampányt indított a saját anyaságának nehézéségeiből ihletődve, ahol anyukákat gyermekeikkel fotózta (freelance fotós).nemrég pedig szedték a sátorfájukat és átköltöztek Paraguajba. Vajon mi ihlethette ezt a döntést?

Érdekes. Nhány év itt néhány év ott. A nyugodt és átlagos életet élő ember mit mondana erre: 'micsoda élet'. A kifejezés negatív értelmében.

Aztán, ki tudja mi van emellett a döntés mögött. Az élet ezt a fordulatot hozta.

A legnagyobb káosz közepette sokszor elgondolkodom, vajon hová vezet az utam? Lesz munkám Rómában és ott fogunk élni? Vagy megmarad a vándorlás? Veszek egy lakást itt Budapesten és hol itt hol ott? Vajon mi lesz a vége?

Ma megynyilt egy kis kapu. Felhívtak a Kelly-től (közvetítő cég, Róma). Habár végül a hölggyel arra jutottunk, valószínűleg túl sok nem épp pozitív pont a szóbanforgó lehetőségben (Róma másik oldalám van az iroda, a pozició erős visszalépés lenne, és a szerződés határozott idejű), nem pályázom meg, viszont végre egy visszajelzés. Végre valami.

Szóval ki tudja. Lehet közeleg az a hely ahová az utam vezet.

Vagy az utam az, hogy mostmár a BTnél maradjak, és innen szüljek hamarosan. Ki tudja.

Anno amikor Torinóban nagyon kétségbeesetten kerestem az utam (ami végül a hazatérés lett) az alábbi gondolat tartotta bennem a lelket:

 

"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. Merre? S véljük, hogy semerre.

Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.

Istenem!… De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.

Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

 

 

Ha megkérdezném magamtól..

Mostanság elkezdtem kérdéseket szegezni magamhoz, ami nagyon érdekes eredményekhez vezet.
Csomó ráébredés, hisz, néha el sem gondolkozunk azon, mi is egy problémának a gyökere és milyen egyszerű lehet rá a megoldás. Vagy hogyan tehetnénk jobbá egy dologhoz való hozzáállásunkat.

Valamiféle ilyen insipáló gondolatokért kutató googlizás alkalmával leltem rá az Éva magazin által összeállított tipp-csokorra, ami segít mindent szebb szinben szemlélni. Általában elég közhelyesek ezek az ilyenfajta cikkek, de ez nagyon megtetszett..

1. Reggelenként gondold végig: minek tudsz aznap örülni? Hogy gyönyörűen süt a nap? Hogy már csak 2 hét van hátra a síelésig? Hogy ma látod a kedvesedet? Hogy végre túl leszel a leg­nehezebb vizsgádon

2. Ha sok a tennivalód és kevés az időd, válassz: melyik feladat elvégzésétől lesz jobb a közérzeted?

3. Ragassz a fürdőszobai tükrödre egy pozitív gondolatot. Ha teljesen magadévá tetted vagy meguntad, helyezz ki újabbat.
4. Ha úgy érzed, hirtelen ideges vagy rosszkedvű lettél, próbáld meg tudatosítani az okát. Tudsz segíteni rajta az adott pillanatban? Ha nem, ne hagyd, hogy rád telepedjen a rossz érzés – csak vedd tudomásul és próbáld kívülről szemlélni. Ne hagyd, hogy elhatalmasodjon.
5. Állítsd össze vágyaid listáját. Írd fel, melyek azok a célok, amiket el akarsz érni. Ne hessegesd el őket azzal, hogy irreálisak! Minden tételt szedj apró lépésekre. Egy év után nézd meg, mit valósítottál meg belőlük.
6. Ha hajlamos vagy a kisebbrendűségi érzésre, próbálj meg tudatosan jót feltételezni magadról. Ne azt gondold, hogy „úgysem fog sikerülni”, hanem kérdezd meg magadtól: „mit tehetek, hogy sikerüljön?”
7. Törekedj olyan tudatállapotra, amit nyitottság, elő­ítélet­-mentesség, jóindulat és segítő­készség jellemez!
8. Ha összehasonlítod magad másokkal, ne csak felfelé, hanem lefelé is tekints.
9. Merd élvezni a pillanatot, add át magad az élményeknek!
10. Légy nagylelkű! Különböztesd meg a lényegest a lényegtelentől, a fontosat a kevésbé fontostól.
11. Élj tudatosan, de közben figyelj a belső hangra, a megérzéseidre is.
12. Szánj időt a felszabadító erejű tevékenységekre!
13. Alakíts ki új szokásokat a régiek helyett.

 

Manapság nagyon divatos - elsősorban az instagrammon látom az angol 'inspration' accountokat. Enteriör, divat, vagy tejesen egyszerű hétköznapi tárgyak/dolgok, ételek fotóit teszik közzé, ami engem gyakran deríit jo(bb) kedvre. A sport accounok szintén rengeteg motivációt adnak egy kis mozgáshoz (kedvesem ezzel nem ért egyet - azt mondja a tökéletes testekről posztolt képeket nézegetni eltorzítja az önértékelésem. Igaza is lehet, habár én nem így érzem.

 

Sőt, a napokban még egy uj gondolat ütötte fel fejét bennem. Egy munkahelyi meetingen egy problémamegoldó metódust gyakoroltunk. Felhoztunk egy konkrét problémát, amit aztán egy néhány-pontos sémán keresztül kell megvizsgálni. Miután megfogalmaztuk a problémát, a következő a pontos célunk meghatározása. A pontos célunk pedig az lett, hogy a hibázási rátát, ami a mi munkánkkal kapcsolatos problémánkat okozza (és ami ráadásul nem tőlünk származik), lecsökkentsük kvázi nullára.

Na ez elgondolkodtatott több szempontból is.

Először is. A nagy közhely. Tökéletes nem létezik. Közhely kettő, az hibázik aki dolgozik. Na persze ennek fényében hagyjunk is minden fejlesztésre irányuló kezdemányezést. Nyilván nem - de azért én nem egészen ezt tűztem volna ki célul olyasmi példát hoztunk fel amiben nem hiszem hogy ilyen szintűfejlődést érhetünk el - hisz a probléma forrása nem mi magunk vagyunk. Én inkább azt mondtam volna, tanuljuk meg jól kezelni ezeket a problémákat.

Arra jutottam, hogy nem létezik problémamentes élet. A római magyar barátnőm jutott rögtön eszembe akit első körökben megismerve az volt az érzésem, idilli élete van, rendes munkahelye van Rómában, a párjával csodajók együtt és minden rózsaszín. Míg, a napokban beavatott nemegy nagyon komoly problémájába ami most jelen van az életében. Problémák mindig vannak, némelyek olyannyira kivülről érkeznek, hogy kevés hatalmunk van kezelni őket. Ilyenek a családi gondok, tragédiák, amiken át kell rágnunk magunkat. Vannak viszont azok a problémák amik egész egyszerűen orvosolhatók. Idegesít egy kolléga viselkedése? Vezessük rá, mi az amiben változhatna. Nem jelentkeznek vissza az álláspályázataimra? Csinálok egy új CV-t (ez épp élő példa a napokban kreáltam ujra a CV-m). Akkor is, ha az már nem rajtam múlik hogy a cég behív-e, mert a hirdetés valós-e vagy mittudomén - ez már nem számít. A lényeg, hogy tettem valamit a panaszkodás helyett, amitől jobban érzem magam.

 

Visszakanyarodva pedig az inspirációra, és hogy hogyan is tudnám összekötni ezt a két dolgot. Amikor inspirációra van szükségem, annak mindig oka van. Egy rosszabbl sikerült nap amit pár szép kép divattipp vagy receptötlet máris fel tud dobni. Egy Nike futós poszt által kapott inspiráció, ami arra késztet hogy tegyek aznap valamit a testemért lelkemért.

 

Sokszor képesek vagyunk a legapróbb dolgokért is bosszankodni, mérgelődni, rosszul érezni magunkat. Ugyan miért kellene. Az élet szép. A kávé isteni. Az esték gyönyörőek. A reggeli olyan finom. A párom imád és én is Őt.

 

 

"Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember".

Erich Maria Remarque

 

 

 

Hát valami ilyesmin mentem át most és nem volt kedvem lehúzós dolgokat megírni. Hisz, habár végül megértettem, hogy a mélységek is kellenek, hogy 'felébredjünk' és újult erővel folytathassuk utunkat - de egyúttal jobb nem 'fürdeni' a szomorúságban olyan eszközökkel amikkel még ezt meg is örökítjük és közzétesszük, magunknak ismételgetve nyomorunkat.

Úgy értem a 'kimászós fázis' már a jó és tanulságos fázis, de amikor az a rész van, amit odafent Remarque is leír, na azt nem ragoznám.

Rossz, hogy gyakran nem tudom mit tegyek. Elrejtsem ezt kedvesem elől vagy jobb, ha mindig beszélek, 'kibeszélek'.

A héten egyébként csoda történt. Egy jelentkezésemre visszajeleztek. Egy 2 soros emailben arra érdeklődve hogy én most akkor hol is élek. Válaszoltam (hogy nagyrészt Rómában), azóta már nem jött válasz.

Baromi nehéz ez. Hisz ilyenkor onnantól hogy elárulom hogy én dolgozom és nem tudok egy hónapnál előbb kezdeni, hát elég sok sörgős pozioról lecsúszok.

Magam ejtek ki egy csomó moindent mint a 3 hónapos szerződéses ajánlatokat, mégjobb a 'project szerződéses' ajánlat avagy, mégcsak fix havi fizetés sincs meghatározva csak ilyen teljesített projectek után majd kifizetnek. Vagy nem.

Na megint visszafordultam odafelé ahonnan indultam (mélypont), csakhát, mindez a valóság.

Talán a magyar barátnőmet kint azért sodorta utamba a sors hogy lássam, nincsen lehetetlen. Neki most lesz határozatlan idejű szerződése egy cégnél - természetesen ismerős által talált állás, nade, létezik. Ez valamelyest tartja bennem a lelket, hogy létezik.

Ha pedig nekem nem adatik meg, el kell gondolkodnom más lehetőségekben. Skype-os nyelvoktatás pl. Persze, sajnos olyan beállítottságú ember vagyok, aki a fix biztos dolgokat szereti, munkában pedig abszolut és a kiszámíthatatlanságtól a hideg ráz.

Ezért is. ha a csoda nem történik meg velem, talán be kell venni az alternativák közé a B tervet. Vagyis hogy maradok a fenekemen és máér innen megyek Maternitiyre. És akkor talán lesz is hol ujrakezdeni dologozni 1/2 év után..

 

De mindenekelőtt, szeretném abbahagyni a fentieken való görcsölést. És szebbé tenni azt ami van. Most a jelenben. Rajta vagyok.

 

 

"Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!"

Müller Péter

 

Az én utam..

Manapság nem kell a könyvesboltig mennünk, ha valami jó kis inspiráló, kedvderítő olvasmányhoz, elmélkedéshez szeretnénk jutni - ami persze nem jelenti azt, hogy nem nagyszerű dolog a könyvet kezünkbe tartva olvasni. Épp az elmúlt hónapban vásároltam 2 könyvet is szóval abszolut az e-book és hasonlók ellenzője vagyok.

Akarva akaratlanul, közösségi portálokon vagy bárhol az interneten belebotolhatunk elgondolkodtató sorokba, ahogy az velem megesett most. Gondolatok amik aztán keresztezik egymást, és ráfordítva személyes sorsunkra okoznak némi fejtörést.

 

"Ha nincs öröm, nyugalom és könnyűség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti, hogy mást kéne tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A "hogyan" mindig fontosabb, mint a mit. Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek."

Echart Tolle: A most hatalma

"Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad."

Judith Sills.

 

Szeretném elkerülni, hogy ez a blog túlságosan személyeskedő legyen. Azaz hogy az én lelki világomról és aktuális problémáimról szóljon.

Mégis talán vannak akik hasonló nehézkes időszakon mennek / mentek, vagy fognak átmenni és jól jöhet egy kis elmélkedés vajon, egy nehéz életszakaszban melyik gondolatot kövessük.

Mostanság borzasztó türelmetlen tudok lenni a munkámban. És odáig tudnak idegesíteni hogy már pumpál a vér az agyamban komolyan érzem, ahogy majd szétvet. Kudarcokat pedig a lelkemre venni, meghozzá személyes kudarcokat, hogy például egyes, rosszabb napokon nem úgy megy az idegen nyelvi kommunikáció. Vagy épp néhány ember stílusától annyira elmegy a kedvem még az élettől is. De ha átfogóan nézem, a munkakeresésem - a megkeresések hiánya, a folyamatos eredmény nélküli nyomulás. Rakódnak egymásra a negatív dolgok egyre jobban nyomnak el. Emiatt néha már úgy érzem, talán ez egy jel és változtatnom kell? (idézet 2). Vagy csak a hozzáállásomon kell változtatnom? (idézet 2).

A problémás helyzetek kezelésén persze lehet változtatni a hogyant, de azon, hogy egyszerűen nem kapk egy visszajelzést sem, sehonnan azon, hát nem is tudom. Az önéletrajzomat már milliószor átnyálaztam szerintem azon már nem lehet mit javítani. Tény, hogy heti max 1-2 olyan hirdetést találok amire beadom, de mindezt már egy éve.. És semmi. Talán természetes is hogy elveszti az ember a lelkesedését és az önbizalmát is, nem?

 

És ha a második számomra az irányadó gondolat, ugyan milyen más utat járhatnék? Menjek vissza Budapestre? A 2 év után végre megváltott távkapcsolatba újra vissza? És hol lesznek akkor a családalapításos tervek? Mikor? Hol? Ha itt nem lesz munkám, akkor hogyan szülök, hogyan lesz orvosi ellátásom? Mit csinálok a 'maternitiy' időszak után? Ha igy nem találok munkát, úgy sem fogok az teljesen biztos.

 

Hát, ez volt az útkereséses bejegyzés.

Sajnos nem lettem okosabb és bölcsebb, egyelőre.

 

 

Ételünk az életünk..

Táplálkozós életmódos bejegyzés következik.

 

Témámat az otthon töltött egy hét ihlette. Konkrétan, szenvedtem az ételtől.

A legrosszabb az iroda éttermének ételei bozonyultak. Kivétel nélkül minden nap délutánján, az ebédet követően meg kellett, hogy állapítsam ahogy egyre inkább elszokok a nehéz túl erősen fűszerezett fokhagymás ételektől annál nehezebben birom öket. Nem igazán tudom mi lehet egész pontosan a bűnös. Hisz, le-googliztam a fokhagymát mert az a leggyanúsabb - csupa jó és pozítiv hangú cikket találni miszerint béltisztitó meg csudajó. Hát, úgy tűnik nem nekem. Valóban, itt Olaszországban nem szokás beleaprítva az ételekbe tenni. Egészben, vagy kettébe végva izesítésre oké, de aztán kiszedik és nem fgoyasztják el. Én nem is értem hogy a magyarok nagyja miért nem szenved tőle én nagyon.

Szóval, bármit ettem kikészített volt vadas sertés, sajtkrémes csirke és bolognai ragus csirke hogy néhányat emlitsek, nah hát emésztehetlen cuccok.

A gyomrom egyre érzékenyebb. A hét végére kiütés szerű pattanások is megjelentek az arcomon. Ez már a vég. Ideje volt visszajönni.

És habár itt sem vagyunk fitness étkezők és dijnyertes táplálkozók valamiért sokkal sokkal könnyebb vagyok még akkor is ha elég sok pizza és pasta kerül az asztalra.

Érdekes ez, vannak olyan ismerőseim, akik hús és/vagy tejtermék nélkül élnek és még igy is folyamatos problémájuk van a szevezetükben, diétát ujabb diéta követ és semmi sem hoz kiegyensúlyozottságot.

Tehát lehet nem jó bizonyos táplálékok teljes megvonása? A kulcs talán az, hogy figyeljünk szervezetünk jelzéseire és azt kövessük.

 

 

Érdekes egyébként, hogy a táplálkozás piramis nálunk és az olaszoknál megegyezik. Mégis, - abszolut nem akarom őket isteníteni és a magyarokat lehúzni - de valamit csak mondd az, hogy nálunk mennyi mennyi elhízott ember van, és, a saját példámon, mennyivel nehezebbnek itélem a magyar étkezést. Szóval nem elég, hogy nagyjából stimmel miből menyit eszünk. De a sózás, fűszerezés, az hogy az olaszokhoz képest mennyi teát fogyasztunk nade mennyi cukorral benne, és a többi. Nálunk teljesen természetes a leves és főétel ebéd után még egy csokit vagy sütit lenyomni. Hát nem csoda hogy baj van.

Bennem újabb lendület, hogy folytassam a minél egészségesebb táplálkozást - kiegészítve 2-3 futéssal hetente.

 

'Carpe Diem'

Carpe Diem avagy élj a mának.

 

Picit elcsépelt mondás, de valamiért mindig úgy gondoltam, milyen igaz. És milyen nehéz ezt követni.

 

A rohanó életünkben annyiszor megesik, hogy egy baráti találkozáskor már azon jár az eszünk, hogy amikor hazaérünk fehéreket vagy sötéteket mossunk, vagy hogy másnap mikor szorítsuk be a napirendünkbe a csekkek befizetését. Szégyen de velem gyakran megesik.

 

Ennél mégrosszabb az, hogy személyszerint egy ideje folyton jövőbeli dolgok bekövetkeztét várom, például ha hazautazom, akkor azt indulást hisz otthon az irodában dolgozni sokkal jobb mint itt a négy fal közt és találkozom számomra kedves emberekkel. Ez is normálisan hangzik, de néha már túlzóan erős ez a 'jelenből való elvágyakozás' bennem. Csak túl akarom élni a napokat, a munkanapokat amiket itt bent a lakásban kell töltenem - és várom, hogy valami más történjen. Persze, a bajom orvoslata az, hogy elhelyezkedjek itt Rómában, találjak egy munkát, ahol emberek vesznek körül és élhetem a 'normális' életem azon a szinvonalon, amit megszoktam. Nagyon nagyon régóta megy már ez és a napokban feltettem magamnak a kérdést - mit tehetnék hogy, amig nem érkezik el a változás amin nagy erőkkel dolgozom, -  a jelenemet kiegyensúlyozottabbá tegyem. Hogyan élhetném meg boldogan azokat a napkat is amik nem éppen a kedvenceim.

Apróságokat. Amiktől jól érzem magam. Spanyolt tanulni. Sok sok üzenetet váltani barátokkal, ismerősökkel. Sportolni. Főzni egy különösen finom vacsit a páromnak. Megnézni a nyaralás fotóit. Vagy egy nagy kedvenc filmet. Olvasni egy városról ahová szeretnék eljutni hamarosan. Átrendezni a ruhásszekrényt, mert a rend odabent is segít rendet tenni. Blogot írni :) Mert az is segít.

 

 

Anno olvastam Müller Pétert majd felhagytam vele, már számomra is túl 'szentimentálissá' vált egy idő után. Majd, a napokban találtam tőle az alábbi gondolatokat:

 

"Sorsod hatalmas története apró, jelentéktelen kis részletekből áll össze. Ha ezt tudod, nem lesz számodra nagy és kicsi esemény.

 

Minden nagy lesz! Kicsiből óriási nagy. Így működik az emlékezeted, sőt, az álmod is. Nem az esküvő a fontos, hanem az a pillanat, amikor véletlenül rábukkantál jövendőbeli párodra. Éppen ott voltál valahol. Leejtettél valamit, s ő fölvette. Valahol összenevettél vele, nem is ismerted. Vagy új lakásba költöztél, s véletlenül ő volt a szomszédod.

A legelső pillanat: kicsi. Jelentéktelen. A sors észrevétlenül indítja el a nagy dolgokat. Nem nagyzenekarral, csak egy halk, törött kis fuvolaszóval. Nem is hallod először. Testi léted legnagyobb eseménye az volt, amikor sok millió ondósejtből éppen az az egyetlen picike találta meg anyád petesejtjét, amiből lettél, s amiért most ezt a szöveget olvashatod.

Ne lépj túl sohase a jelenen. Nem tudod, mit rejt. Hátha éppen most születik valami! Hátha most javítasz meg egy dolgot! Vagy éppen most rontod el!

Figyelj a jelenre! Figyelj magadra! Figyelj másokra! A nagy dolgok észrevétlenül lépnek az életedbe! Ne várd a csodát, ha nem úgy élsz, hogy minden pillanatodban a csoda lehetősége rejlik."

 

Ugye milyen igaz?

Valóban.

Az, hogy ismerem Marcot onnan indult, hogy elkedtem dolgozni a multi budapesti irodájában. De ha jobban belegondolok, mégsem egészen innen. Hanem, hogy megtanultam olaszul. És hogy az au-pair munka után nagy szomorúan hazavezetett az utam és elkezdtem munkát keresni és az olasz nyelvtudás útján megszereztem ezt az állást. De miért mentem ki anno (azaz jöttem) Itáliába? Hát az a csodajó nyaralás ahova egy barátom invitált el, mert a görög nyaralásom terve füstbe ment. Milyen tragédiáknak tüntek akkor ezek az apró kis lépcsők (a lemondott görög nyaralás, vagy, az olasz hónak utáni hazatérés), holott ezek is azon utam része voltak, amik elvezettek oda ahol most vagyok.

Így tehát, egészen biztos lehetek benne hogy a jelenlegi 'várakozásom', nevezhetném egyenesen kínlódásnak is - valami jó dolgot fog bevezetni. Valamiért most így kell lennie. Hogy a legjobb helyre vigyen az élet, ahová mennem kell.

Tehát, valamilyen úton módon el kell fogadnom azt a helyzetet, amiben most vagyok - sőt, élveznem kell.

 

 

 

 

Ez a képecske pedig nagyon segít megérteni, milyen apróságról van is szó. Ugyanazt a helyzetet milyen másként lehet értékelni, ha pozitivan nézzük a dolgokat és ha negatívan. És, a mosolygós oldalon is lenne még hely, igaz?

És még egy pár, ami megfogott, szintén Müllertől:

"Sorsod ott van, ahol az életed nehéz. Ahol kudarcos. Ahol a lelkiismereted, de főleg a külső bajok és akadályok szüntelenül figyelmeztetnek, hogy ez a te utad - mert nehéz. Ahol áldozatra kényszerülsz, az az utad."

 

"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat."

 

 

.. az otthon

"Nincs gyönyörűbb az otthonnál, a szülőföldnél, ahol megláttad a napvilágot, ahol szeretteid élnek, ahol az anyanyelveden beszélnek.

Jurij Ritheu"

 

Otthon, identitás, külföldi lét, honvágy.

Ma ezekről szeretnék beszélni.

Azt hiszem, anno amikor néhány hónapra Olaszországba jöttem au-pairkedni, annyira a kalandnak éltem, élveztem ami velem történik a hosszú éveken tartó állóvíz után, egy helytelen megállapítást tettem. Mégpedig azt, hogy számomra nem létezik honvágy. Én bárhol jól érzem magam, és helytállok minden gond nélkül. A kapcsolattartás, hazautazás manapság már nem nagy ügy, tehát mi baj lehet.

Amikor visszavezetett az utam Magyarországra megintcsak ez erősödött meg, Budapest nagyon gyorsan az otthonommá vált a klassz hangulatú munkahely, ahhoz közel az első kis saját kuckó a város egyik szuper kerületében.

Aztán, amikor eljött a perc, fél éve, hogy újra kihelyezzem székhelyem a kedvesemhez Rómába, úgy gondoltam nincs itt semmi nagy drámai változás, hisz mit nekem egy külföldre költözés.

Pedig ezúttal, csak egyetlen dolog készetett arra hogy felszedjem a sátorfát, Marco, a kapcsolatunk, a kétéves távkapcsolat kínjaitól való megszabadulás.

Akkor aztán öntudatlanul jött a fent és lent, még az egyébként vas-egészségem is bebukott és hetekre döntött le a megfázás a lábamról olyan erősen hogy egy pár napra még a hangomat is elvesztettem, a füleimre is ráhúzódott a gyulladás és ekcéma kínozta a kezemet (ami még mindig elő-elő bukkan). Érdekes tünetek mi?

Azt hiszem, besöpörtem a szőnyeg alá a gondolataimat, a változás körüli izgalmakat. Nagy feladatot kaptam az élettől amit nem kezdtem el teljesíteni. A feladat pedig, az új élet felépítése itt, Rómában.

A munkámat a négy fal közt végzem azóta is, ami kínlódás hisz nincsenek körülöttem emberek, nem öltözöm fel szépen mint anno, nem nevetek, nem mesélek, nem hallgatok, nem adok tanácsot, nem ebédelek emberekkel. Gyakran megesik, hogy 2-3 teljes napon át bent ülök a lakásban anélkül, hogy kimozdulnék. Persze, egy ideje ráléptem a fejlődés útjára, kapcsolataim szépen épülőben a helyi magyar lányokkal, keresem mindig a kimozdulás lehetőségeit. Munkát is, persze.

Pár hete érzem azt, hogy kezd otthonommá válni Róma is, végre. Hogy nem az számít hogy az ember hol van - boldognak lenni bárhol lehet. 

Már tudom, hogy a honvágy létezik, és normális. Jó érzéssel tölt el mind az ha 'hazafelé' indulok, és mind, ha vissza.

 

"Az otthon az a hely, ahonnan ha elmész, hiányozni fog"