Azt hiszem kezdem megérteni, hogy mi folyik itt.
Egy újabb tanulságos időszakon haladok épp át.
Mindig úgy tekintettem a mostanában felbukkanó rossz napjaimra, mint valami amit túlélek aztán minden sokkal jobb lesz. De valahogy nem akar jobb lenni. Talán éppen azért mert még nem értettem meg, miért is történik ez velem, mit akar nekem mondani és tanítani. De most mintha elkezdtem volna 'kapizsgálni' :)
Ha visszanézek az életemre fellelhetek egy csomó olyan periódust benne, ahol nem voltam épp a helyzet magaslatán, de aztán mindig túljutottam rajta.
Volt idő amikor borzalmas magánéleti "tragédiákon" mentem keresztül. Idézőjelben hisz azóta a fájdalmaknak meg a szenvedésnek nyoma sincs, hisz már tudom, azért voltak mert Marco mellett a helyem. A nem működő kapcsolatok, vagy, nevezzük inkább próbálkozásoknak, megtanítottak várni. Megtanítottak nem megalkudni, hanem egyedül is jól érezni magam. Igy nagyjából 7 évnyi kitartó szingliskedés után végre belépett az életembe az igaz szerelem. Könnyes megható sorok haha.
Aztán, volt időszak amikor a munka miatt szenvedtem, anno a polgármesteri hivatalban. Mert már utáltam, kissé ki is égtem az ügyfélszolgálatozásban és tudtam, nem itt a helyem többé. Mielőtt jött az olasz kaland munkát kerestem nagy hévvel körülbelül fél éven át Budapesten, de sehogyan sem akart összejönni. Azt éreztem, megőrülök, patthelyzetben vagyok, sehol máshol nem akarnak alkalmazni, én már megöregszem a hivatal pultja mögött. Már láttam magam 45 évesen a kiskosztümben berakott hajjal krepphaisnyával. Nade aztán egyszer csak úgy döntöttem (jött a nyár) hogy most hagyjuk kicsit ezt a dolgot és élvezni akarom a percet. Nyaralni mentem mégpedig Itáliába egy barátommal és hát nem beleszerettem az országba a nyelvbe. Amit, ma az irodában, egy kollega szavaival élve "fantasztikus módon megtanultam".Jött a nagy váltás au-pairkedés. Szép kis hónapok voltak, nade ott is szenvedtem. Fura, mi? Na jó ne gondoljátok, hogy ilyen szenvedős fajta vagyok. Nem úgy értem, hogy folyamatosan szenvedtem, hisz feledhetetlen klassz dolgokat éltem át akkortájt. De egy idő után éreztem, nekem ez csak egy eszköz, egy átmeneti dolog ami által megtanulom a nyelvet és majd aztán meglátjuk mi lesz. A hazatéretemkor volt egy pár hónap szuper forma amikor is büszke voltam az új klassz munkahelyemre, az első önálló kis albérletemre és arra hogy végre kiegyensúlyózódtam..
Nade akkor jött a nagy nagy fordulat. Megérkezett a várva várt szerelem az életembe. És habár erről kevesen tudnak ez sem felhőtlenül. Úgy értem, a kapcsolat fantasztikus, mintha lenne köztünk egy rendkívül erős kötelék. De azért, az élet nem szünt meg ujabb leckéket előhozni. A kapcsolatunk elején borzasztó erős féltékenységgel küzdöttem. Valószínűleg a sok rossz élmény a 7 szingliévem után kicsit nehézzé vált biznom valakiben. Nehéz volt maximálisan megnyilni és elhinni, itt most nem lesznek problémák. Hogy én kellek valakinek, úgy ahogy vagyok és senki más. De beért a gyümölcs itt is hála Marco türelmének velem szemben. Persze azért hozzá kell tenni, valóban nem épp könnyítő tényező egy távkapcsolattal indítani. De megcsináltuk.
Aztán, a munkában is rengeteg nehéz időszakot tudhatok magam mögött. Voltak rendkívül stresszes időszakaim de túléltem őket és azt hiszem jobbjára megtanultam kezelni a stresszt. Természetesen van még mit fejlődni, de már mostanra is rengeteget tanultam.
És most itt vagyok egy újabb "szenvedős" időszak kellős közepén, amikor is épp minden csupa fekete és sötét, nem látom még az alagút végét. De végülis, ha ide fentre tekintek a kis élettörténetemre, mindig megjelent az a bizonyos fény az alagút végén, tehát most is megfog.
De hogyan is definiálnám ezt az időszakot és mi lesz a tanulság vajon? Azt majd a végén fogom biztosra megtudni, de per pillanat az a gyanum, hogy egy ujabb türelem-lecke elsősorban. A nagy szerelemmel 7 évig váratott az élet ki tudja a nagy költözésem és "végleges letelepedésemmel" mi lesz a helyzet. Az igazi munkahely ahová mennem kell még nem került láthatárra. Vagy, valami egész más vár rám. Lehet hogy holnap teherbe esek (nem akarok részletekbe bocsátkozni, NEM próbálkozunk, dehát, bármi megeshet :) ). Vagy rájövök, valami teljesen más terület vár rám. A másik dolog ami lehetséges vagyis, egészen biztos, hogy igaz - nem vagyok még kész egy munkahelyre. Mivel itt erre meglehetősen nehézkes dolog a tömegközlekedés kérdése, autóra szorul az ember lánya, és hát éppen rajta vagyok, hogy megszerezzem a szükséges rutint hogy önállóan vághassak neki a saját kis életemnek itt. Aztán, nyitottabbá kell válnom. Picit bezárkóztam itt az elmúlt hónapk sikertelen várakozásában, itthon, a túl sok home-office-olásban. Többet kell csevegnem és kommunikativabbá kell válnom. Jelentem folyamatban.
Szóval az újabb tanulságos időszakom kellős közepén kijelentem: 'ÚTON VAGYOK'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése