Az én utam..

Manapság nem kell a könyvesboltig mennünk, ha valami jó kis inspiráló, kedvderítő olvasmányhoz, elmélkedéshez szeretnénk jutni - ami persze nem jelenti azt, hogy nem nagyszerű dolog a könyvet kezünkbe tartva olvasni. Épp az elmúlt hónapban vásároltam 2 könyvet is szóval abszolut az e-book és hasonlók ellenzője vagyok.

Akarva akaratlanul, közösségi portálokon vagy bárhol az interneten belebotolhatunk elgondolkodtató sorokba, ahogy az velem megesett most. Gondolatok amik aztán keresztezik egymást, és ráfordítva személyes sorsunkra okoznak némi fejtörést.

 

"Ha nincs öröm, nyugalom és könnyűség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti, hogy mást kéne tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A "hogyan" mindig fontosabb, mint a mit. Nézd meg, képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek, mint az eredménynek."

Echart Tolle: A most hatalma

"Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad."

Judith Sills.

 

Szeretném elkerülni, hogy ez a blog túlságosan személyeskedő legyen. Azaz hogy az én lelki világomról és aktuális problémáimról szóljon.

Mégis talán vannak akik hasonló nehézkes időszakon mennek / mentek, vagy fognak átmenni és jól jöhet egy kis elmélkedés vajon, egy nehéz életszakaszban melyik gondolatot kövessük.

Mostanság borzasztó türelmetlen tudok lenni a munkámban. És odáig tudnak idegesíteni hogy már pumpál a vér az agyamban komolyan érzem, ahogy majd szétvet. Kudarcokat pedig a lelkemre venni, meghozzá személyes kudarcokat, hogy például egyes, rosszabb napokon nem úgy megy az idegen nyelvi kommunikáció. Vagy épp néhány ember stílusától annyira elmegy a kedvem még az élettől is. De ha átfogóan nézem, a munkakeresésem - a megkeresések hiánya, a folyamatos eredmény nélküli nyomulás. Rakódnak egymásra a negatív dolgok egyre jobban nyomnak el. Emiatt néha már úgy érzem, talán ez egy jel és változtatnom kell? (idézet 2). Vagy csak a hozzáállásomon kell változtatnom? (idézet 2).

A problémás helyzetek kezelésén persze lehet változtatni a hogyant, de azon, hogy egyszerűen nem kapk egy visszajelzést sem, sehonnan azon, hát nem is tudom. Az önéletrajzomat már milliószor átnyálaztam szerintem azon már nem lehet mit javítani. Tény, hogy heti max 1-2 olyan hirdetést találok amire beadom, de mindezt már egy éve.. És semmi. Talán természetes is hogy elveszti az ember a lelkesedését és az önbizalmát is, nem?

 

És ha a második számomra az irányadó gondolat, ugyan milyen más utat járhatnék? Menjek vissza Budapestre? A 2 év után végre megváltott távkapcsolatba újra vissza? És hol lesznek akkor a családalapításos tervek? Mikor? Hol? Ha itt nem lesz munkám, akkor hogyan szülök, hogyan lesz orvosi ellátásom? Mit csinálok a 'maternitiy' időszak után? Ha igy nem találok munkát, úgy sem fogok az teljesen biztos.

 

Hát, ez volt az útkereséses bejegyzés.

Sajnos nem lettem okosabb és bölcsebb, egyelőre.

 

 

Ételünk az életünk..

Táplálkozós életmódos bejegyzés következik.

 

Témámat az otthon töltött egy hét ihlette. Konkrétan, szenvedtem az ételtől.

A legrosszabb az iroda éttermének ételei bozonyultak. Kivétel nélkül minden nap délutánján, az ebédet követően meg kellett, hogy állapítsam ahogy egyre inkább elszokok a nehéz túl erősen fűszerezett fokhagymás ételektől annál nehezebben birom öket. Nem igazán tudom mi lehet egész pontosan a bűnös. Hisz, le-googliztam a fokhagymát mert az a leggyanúsabb - csupa jó és pozítiv hangú cikket találni miszerint béltisztitó meg csudajó. Hát, úgy tűnik nem nekem. Valóban, itt Olaszországban nem szokás beleaprítva az ételekbe tenni. Egészben, vagy kettébe végva izesítésre oké, de aztán kiszedik és nem fgoyasztják el. Én nem is értem hogy a magyarok nagyja miért nem szenved tőle én nagyon.

Szóval, bármit ettem kikészített volt vadas sertés, sajtkrémes csirke és bolognai ragus csirke hogy néhányat emlitsek, nah hát emésztehetlen cuccok.

A gyomrom egyre érzékenyebb. A hét végére kiütés szerű pattanások is megjelentek az arcomon. Ez már a vég. Ideje volt visszajönni.

És habár itt sem vagyunk fitness étkezők és dijnyertes táplálkozók valamiért sokkal sokkal könnyebb vagyok még akkor is ha elég sok pizza és pasta kerül az asztalra.

Érdekes ez, vannak olyan ismerőseim, akik hús és/vagy tejtermék nélkül élnek és még igy is folyamatos problémájuk van a szevezetükben, diétát ujabb diéta követ és semmi sem hoz kiegyensúlyozottságot.

Tehát lehet nem jó bizonyos táplálékok teljes megvonása? A kulcs talán az, hogy figyeljünk szervezetünk jelzéseire és azt kövessük.

 

 

Érdekes egyébként, hogy a táplálkozás piramis nálunk és az olaszoknál megegyezik. Mégis, - abszolut nem akarom őket isteníteni és a magyarokat lehúzni - de valamit csak mondd az, hogy nálunk mennyi mennyi elhízott ember van, és, a saját példámon, mennyivel nehezebbnek itélem a magyar étkezést. Szóval nem elég, hogy nagyjából stimmel miből menyit eszünk. De a sózás, fűszerezés, az hogy az olaszokhoz képest mennyi teát fogyasztunk nade mennyi cukorral benne, és a többi. Nálunk teljesen természetes a leves és főétel ebéd után még egy csokit vagy sütit lenyomni. Hát nem csoda hogy baj van.

Bennem újabb lendület, hogy folytassam a minél egészségesebb táplálkozást - kiegészítve 2-3 futéssal hetente.

 

'Carpe Diem'

Carpe Diem avagy élj a mának.

 

Picit elcsépelt mondás, de valamiért mindig úgy gondoltam, milyen igaz. És milyen nehéz ezt követni.

 

A rohanó életünkben annyiszor megesik, hogy egy baráti találkozáskor már azon jár az eszünk, hogy amikor hazaérünk fehéreket vagy sötéteket mossunk, vagy hogy másnap mikor szorítsuk be a napirendünkbe a csekkek befizetését. Szégyen de velem gyakran megesik.

 

Ennél mégrosszabb az, hogy személyszerint egy ideje folyton jövőbeli dolgok bekövetkeztét várom, például ha hazautazom, akkor azt indulást hisz otthon az irodában dolgozni sokkal jobb mint itt a négy fal közt és találkozom számomra kedves emberekkel. Ez is normálisan hangzik, de néha már túlzóan erős ez a 'jelenből való elvágyakozás' bennem. Csak túl akarom élni a napokat, a munkanapokat amiket itt bent a lakásban kell töltenem - és várom, hogy valami más történjen. Persze, a bajom orvoslata az, hogy elhelyezkedjek itt Rómában, találjak egy munkát, ahol emberek vesznek körül és élhetem a 'normális' életem azon a szinvonalon, amit megszoktam. Nagyon nagyon régóta megy már ez és a napokban feltettem magamnak a kérdést - mit tehetnék hogy, amig nem érkezik el a változás amin nagy erőkkel dolgozom, -  a jelenemet kiegyensúlyozottabbá tegyem. Hogyan élhetném meg boldogan azokat a napkat is amik nem éppen a kedvenceim.

Apróságokat. Amiktől jól érzem magam. Spanyolt tanulni. Sok sok üzenetet váltani barátokkal, ismerősökkel. Sportolni. Főzni egy különösen finom vacsit a páromnak. Megnézni a nyaralás fotóit. Vagy egy nagy kedvenc filmet. Olvasni egy városról ahová szeretnék eljutni hamarosan. Átrendezni a ruhásszekrényt, mert a rend odabent is segít rendet tenni. Blogot írni :) Mert az is segít.

 

 

Anno olvastam Müller Pétert majd felhagytam vele, már számomra is túl 'szentimentálissá' vált egy idő után. Majd, a napokban találtam tőle az alábbi gondolatokat:

 

"Sorsod hatalmas története apró, jelentéktelen kis részletekből áll össze. Ha ezt tudod, nem lesz számodra nagy és kicsi esemény.

 

Minden nagy lesz! Kicsiből óriási nagy. Így működik az emlékezeted, sőt, az álmod is. Nem az esküvő a fontos, hanem az a pillanat, amikor véletlenül rábukkantál jövendőbeli párodra. Éppen ott voltál valahol. Leejtettél valamit, s ő fölvette. Valahol összenevettél vele, nem is ismerted. Vagy új lakásba költöztél, s véletlenül ő volt a szomszédod.

A legelső pillanat: kicsi. Jelentéktelen. A sors észrevétlenül indítja el a nagy dolgokat. Nem nagyzenekarral, csak egy halk, törött kis fuvolaszóval. Nem is hallod először. Testi léted legnagyobb eseménye az volt, amikor sok millió ondósejtből éppen az az egyetlen picike találta meg anyád petesejtjét, amiből lettél, s amiért most ezt a szöveget olvashatod.

Ne lépj túl sohase a jelenen. Nem tudod, mit rejt. Hátha éppen most születik valami! Hátha most javítasz meg egy dolgot! Vagy éppen most rontod el!

Figyelj a jelenre! Figyelj magadra! Figyelj másokra! A nagy dolgok észrevétlenül lépnek az életedbe! Ne várd a csodát, ha nem úgy élsz, hogy minden pillanatodban a csoda lehetősége rejlik."

 

Ugye milyen igaz?

Valóban.

Az, hogy ismerem Marcot onnan indult, hogy elkedtem dolgozni a multi budapesti irodájában. De ha jobban belegondolok, mégsem egészen innen. Hanem, hogy megtanultam olaszul. És hogy az au-pair munka után nagy szomorúan hazavezetett az utam és elkezdtem munkát keresni és az olasz nyelvtudás útján megszereztem ezt az állást. De miért mentem ki anno (azaz jöttem) Itáliába? Hát az a csodajó nyaralás ahova egy barátom invitált el, mert a görög nyaralásom terve füstbe ment. Milyen tragédiáknak tüntek akkor ezek az apró kis lépcsők (a lemondott görög nyaralás, vagy, az olasz hónak utáni hazatérés), holott ezek is azon utam része voltak, amik elvezettek oda ahol most vagyok.

Így tehát, egészen biztos lehetek benne hogy a jelenlegi 'várakozásom', nevezhetném egyenesen kínlódásnak is - valami jó dolgot fog bevezetni. Valamiért most így kell lennie. Hogy a legjobb helyre vigyen az élet, ahová mennem kell.

Tehát, valamilyen úton módon el kell fogadnom azt a helyzetet, amiben most vagyok - sőt, élveznem kell.

 

 

 

 

Ez a képecske pedig nagyon segít megérteni, milyen apróságról van is szó. Ugyanazt a helyzetet milyen másként lehet értékelni, ha pozitivan nézzük a dolgokat és ha negatívan. És, a mosolygós oldalon is lenne még hely, igaz?

És még egy pár, ami megfogott, szintén Müllertől:

"Sorsod ott van, ahol az életed nehéz. Ahol kudarcos. Ahol a lelkiismereted, de főleg a külső bajok és akadályok szüntelenül figyelmeztetnek, hogy ez a te utad - mert nehéz. Ahol áldozatra kényszerülsz, az az utad."

 

"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat."