'Carpe Diem'

Carpe Diem avagy élj a mának.

 

Picit elcsépelt mondás, de valamiért mindig úgy gondoltam, milyen igaz. És milyen nehéz ezt követni.

 

A rohanó életünkben annyiszor megesik, hogy egy baráti találkozáskor már azon jár az eszünk, hogy amikor hazaérünk fehéreket vagy sötéteket mossunk, vagy hogy másnap mikor szorítsuk be a napirendünkbe a csekkek befizetését. Szégyen de velem gyakran megesik.

 

Ennél mégrosszabb az, hogy személyszerint egy ideje folyton jövőbeli dolgok bekövetkeztét várom, például ha hazautazom, akkor azt indulást hisz otthon az irodában dolgozni sokkal jobb mint itt a négy fal közt és találkozom számomra kedves emberekkel. Ez is normálisan hangzik, de néha már túlzóan erős ez a 'jelenből való elvágyakozás' bennem. Csak túl akarom élni a napokat, a munkanapokat amiket itt bent a lakásban kell töltenem - és várom, hogy valami más történjen. Persze, a bajom orvoslata az, hogy elhelyezkedjek itt Rómában, találjak egy munkát, ahol emberek vesznek körül és élhetem a 'normális' életem azon a szinvonalon, amit megszoktam. Nagyon nagyon régóta megy már ez és a napokban feltettem magamnak a kérdést - mit tehetnék hogy, amig nem érkezik el a változás amin nagy erőkkel dolgozom, -  a jelenemet kiegyensúlyozottabbá tegyem. Hogyan élhetném meg boldogan azokat a napkat is amik nem éppen a kedvenceim.

Apróságokat. Amiktől jól érzem magam. Spanyolt tanulni. Sok sok üzenetet váltani barátokkal, ismerősökkel. Sportolni. Főzni egy különösen finom vacsit a páromnak. Megnézni a nyaralás fotóit. Vagy egy nagy kedvenc filmet. Olvasni egy városról ahová szeretnék eljutni hamarosan. Átrendezni a ruhásszekrényt, mert a rend odabent is segít rendet tenni. Blogot írni :) Mert az is segít.

 

 

Anno olvastam Müller Pétert majd felhagytam vele, már számomra is túl 'szentimentálissá' vált egy idő után. Majd, a napokban találtam tőle az alábbi gondolatokat:

 

"Sorsod hatalmas története apró, jelentéktelen kis részletekből áll össze. Ha ezt tudod, nem lesz számodra nagy és kicsi esemény.

 

Minden nagy lesz! Kicsiből óriási nagy. Így működik az emlékezeted, sőt, az álmod is. Nem az esküvő a fontos, hanem az a pillanat, amikor véletlenül rábukkantál jövendőbeli párodra. Éppen ott voltál valahol. Leejtettél valamit, s ő fölvette. Valahol összenevettél vele, nem is ismerted. Vagy új lakásba költöztél, s véletlenül ő volt a szomszédod.

A legelső pillanat: kicsi. Jelentéktelen. A sors észrevétlenül indítja el a nagy dolgokat. Nem nagyzenekarral, csak egy halk, törött kis fuvolaszóval. Nem is hallod először. Testi léted legnagyobb eseménye az volt, amikor sok millió ondósejtből éppen az az egyetlen picike találta meg anyád petesejtjét, amiből lettél, s amiért most ezt a szöveget olvashatod.

Ne lépj túl sohase a jelenen. Nem tudod, mit rejt. Hátha éppen most születik valami! Hátha most javítasz meg egy dolgot! Vagy éppen most rontod el!

Figyelj a jelenre! Figyelj magadra! Figyelj másokra! A nagy dolgok észrevétlenül lépnek az életedbe! Ne várd a csodát, ha nem úgy élsz, hogy minden pillanatodban a csoda lehetősége rejlik."

 

Ugye milyen igaz?

Valóban.

Az, hogy ismerem Marcot onnan indult, hogy elkedtem dolgozni a multi budapesti irodájában. De ha jobban belegondolok, mégsem egészen innen. Hanem, hogy megtanultam olaszul. És hogy az au-pair munka után nagy szomorúan hazavezetett az utam és elkezdtem munkát keresni és az olasz nyelvtudás útján megszereztem ezt az állást. De miért mentem ki anno (azaz jöttem) Itáliába? Hát az a csodajó nyaralás ahova egy barátom invitált el, mert a görög nyaralásom terve füstbe ment. Milyen tragédiáknak tüntek akkor ezek az apró kis lépcsők (a lemondott görög nyaralás, vagy, az olasz hónak utáni hazatérés), holott ezek is azon utam része voltak, amik elvezettek oda ahol most vagyok.

Így tehát, egészen biztos lehetek benne hogy a jelenlegi 'várakozásom', nevezhetném egyenesen kínlódásnak is - valami jó dolgot fog bevezetni. Valamiért most így kell lennie. Hogy a legjobb helyre vigyen az élet, ahová mennem kell.

Tehát, valamilyen úton módon el kell fogadnom azt a helyzetet, amiben most vagyok - sőt, élveznem kell.

 

 

 

 

Ez a képecske pedig nagyon segít megérteni, milyen apróságról van is szó. Ugyanazt a helyzetet milyen másként lehet értékelni, ha pozitivan nézzük a dolgokat és ha negatívan. És, a mosolygós oldalon is lenne még hely, igaz?

És még egy pár, ami megfogott, szintén Müllertől:

"Sorsod ott van, ahol az életed nehéz. Ahol kudarcos. Ahol a lelkiismereted, de főleg a külső bajok és akadályok szüntelenül figyelmeztetnek, hogy ez a te utad - mert nehéz. Ahol áldozatra kényszerülsz, az az utad."

 

"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat."