"Nincs gyönyörűbb az otthonnál, a szülőföldnél, ahol megláttad a napvilágot, ahol szeretteid élnek, ahol az anyanyelveden beszélnek.
Otthon, identitás, külföldi lét, honvágy.
Ma ezekről szeretnék beszélni.
Azt hiszem, anno amikor néhány hónapra Olaszországba jöttem au-pairkedni, annyira a kalandnak éltem, élveztem ami velem történik a hosszú éveken tartó állóvíz után, egy helytelen megállapítást tettem. Mégpedig azt, hogy számomra nem létezik honvágy. Én bárhol jól érzem magam, és helytállok minden gond nélkül. A kapcsolattartás, hazautazás manapság már nem nagy ügy, tehát mi baj lehet.
Amikor visszavezetett az utam Magyarországra megintcsak ez erősödött meg, Budapest nagyon gyorsan az otthonommá vált a klassz hangulatú munkahely, ahhoz közel az első kis saját kuckó a város egyik szuper kerületében.
Aztán, amikor eljött a perc, fél éve, hogy újra kihelyezzem székhelyem a kedvesemhez Rómába, úgy gondoltam nincs itt semmi nagy drámai változás, hisz mit nekem egy külföldre költözés.
Pedig ezúttal, csak egyetlen dolog készetett arra hogy felszedjem a sátorfát, Marco, a kapcsolatunk, a kétéves távkapcsolat kínjaitól való megszabadulás.
Akkor aztán öntudatlanul jött a fent és lent, még az egyébként vas-egészségem is bebukott és hetekre döntött le a megfázás a lábamról olyan erősen hogy egy pár napra még a hangomat is elvesztettem, a füleimre is ráhúzódott a gyulladás és ekcéma kínozta a kezemet (ami még mindig elő-elő bukkan). Érdekes tünetek mi?
Azt hiszem, besöpörtem a szőnyeg alá a gondolataimat, a változás körüli izgalmakat. Nagy feladatot kaptam az élettől amit nem kezdtem el teljesíteni. A feladat pedig, az új élet felépítése itt, Rómában.
A munkámat a négy fal közt végzem azóta is, ami kínlódás hisz nincsenek körülöttem emberek, nem öltözöm fel szépen mint anno, nem nevetek, nem mesélek, nem hallgatok, nem adok tanácsot, nem ebédelek emberekkel. Gyakran megesik, hogy 2-3 teljes napon át bent ülök a lakásban anélkül, hogy kimozdulnék. Persze, egy ideje ráléptem a fejlődés útjára, kapcsolataim szépen épülőben a helyi magyar lányokkal, keresem mindig a kimozdulás lehetőségeit. Munkát is, persze.
Pár hete érzem azt, hogy kezd otthonommá válni Róma is, végre. Hogy nem az számít hogy az ember hol van - boldognak lenni bárhol lehet.
Már tudom, hogy a honvágy létezik, és normális. Jó érzéssel tölt el mind az ha 'hazafelé' indulok, és mind, ha vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése